Testnevelés profilú osztály

 

Iskolánkban a testnevelés tagozat 1982-ben jött létre, azzal a céllal, hogy a hozzánk beiratkozó gyerekek egy magasabb szintű és sokoldalúbb képzést kapjanak a tanórák keretein belül. Kezdetben heti 5 alkalommal, nemek szerinti bontásban (fiú és lány külön) tartottuk a testnevelés órákat, ahol adott volt a lehetőség a különböző sportágak  megismertetéséhez, valamint az azokhoz szükséges készségek és képességek fejlesztéséhez.

Az elmúlt években, igaz valamivel kevesebb óraszámban tanítjuk a testnevelést, de az iskola DSE  (Szent László Diák Sportegyesület) sportcsoportjainak délutáni foglalkozásaival kiegészítve továbbra is biztosítjuk a gyerekek sokrétű képzését és  egészséges életmódra való nevelését.

Jelenleg az alsó tagozaton heti 3+2+2 órában tanítjuk a testnevelést a testnevelés profilú osztályokban. Ez azt jelenti, hogy 3 iskolai tornatermi óra mellett 2 órában úszni járnak a gyerekek és 2 alkalommal DSE edzésen vesznek részt.  A felső tagozaton 5-6. évfolyamon hetente 3,5, 7-8. osztályban heti 4 testnevelés órája van a diákoknak, kiegészítve a  2 délutáni, DSE edzéssel.

Az iskolában 17 sportcsoport működik a legkülönbözőbb sportágakban. Van atlétika, torna, kosárlabda, röplabda, labdarúgás, floorball és sok más mellett természetjáró sportcsoportunk is. Ezekben a  sportcsoportokban tartott foglakozásokon, az adott sportágakra specializálódva készítjük fel a gyerekeket a különböző kerületi, budapesti és országos versenyekre.

Az elmúlt évek során, a kerületi iskolák között rendezett sportversenyeken (a Kerületi Diákolimpiákon) rendszeresen tanulóink  állhatnak fel a dobogó legfelső fokára. Évente  több kerületi bajnokkal és sok dobogós helyezettel büszkélkedhetünk különféle sportágakban, mind az egyéni, mind a csapatok számára rendezett versenyszámokban. Csak a  tavalyi tanév során 96 alkalommal avattak kerületi bajnokot a Szent László  Általános Iskolából. A budapesti és az országos Diákolimpiákon is kiváló eredményeket tudnak felmutatni az iskolánkat képviselő diákok.

Büszkén mondhatjuk, hogy ebben a mozgásszegény, egyre inkább az elektronikai eszközöket előtérbe helyező világban minden évben sok kisgyermek választja - természetesen szülői támogatással - a testnevelés  profilú osztályt iskolánkban és válik a nyolcadik év végére mozogni, sportolni, egészségesen élni vágyó fiatallá.

Számos jelenlegi és volt élsportoló, válogatott sportoló került már ki iskolánkból. Talán a jelenleg legismertebb Szucsánszki Zita, válogatott kézilabdázó és Gazsó Réka, aki korosztályos röplabda válogatott játékos.

 

Elérhetőségünk

Kőbányai
Szent László Általános Iskola

 

OM azonosító:034962

Cím:
1105 Budapest,
Szent László tér 1.
Tel./fax:
260-6558, 431-7340
E-mail:
iskola@szentlaszlo1.hu
sztlt1@freemail.hu

 

Web:
www.szentlaszlo1.hu
www.keruljaterkepre.hu/
voroskereszt