Kórus
A Szent László Általános Iskolában a zenei munka és a zenei nevelés szerves része a kóruséneklés. Iskolánkban két kórus működik: alsó tagozaton a Kicsinyek Kórusa, a felső tagozaton pedig a Harmónia Gyermekkar.
Kórusaink rendszeresen és eredményesen szerepelnek az iskolai rendezvényeken, a kerületi, budapesti és vidéki hangversenyeken, de eljutottak határainkon túlra is, ahol különböző fesztiválokon és nemzetközi kórusversenyeken bizonyították a magyar zenekultúra és karéneklés magas színvonalát.
Két kórusunk számos szakmai elismerésben részesült az elmúlt évtizedek alatt és a közelmúltban is. Ezüst- és arany minősítésekkel, dicsérő oklevelekkel, arany diplomákkal, koncert- és gálahangverseny meghívásokkal, valamint rádió-, TV- és CD-felvételekkel is büszkélkedhetünk. Ebben a tanévben egy új karácsonyi CD felvételeire készülünk, mely reményeink szerint kőbányai összefogással fog megvalósulni.
Ezeket az eredmények természetesen sokszor fárasztó és aprólékos munka előzi meg. A nehéz kóruspróbák jutalma a közös muzsikálás öröme, a sok szép utazás és szereplés, melyek során a gyerekek új élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodnak, látókörük bővül és mindez személyiség-fejlődésüket kedvezően befolyásolja.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |




