Fontos linkek
Alapítvány

Tanulóink Jövőjéért Alapítvány

Adószám: 19676322-1- 42

Kérjük adója 1%-ával támogassa iskolánk alapítványát!

Támogatóink

 

Élő, online videó konferencia taiwannal

A Kőbányai Pedagógiai Szolgáltató Központ 2011-ben pályázatot írt ki " A természettudományos tehetségek támogatása" címmel, kőbányai általános és középiskolás tanulók, budapesti tehetségpontok, valamint taiwani diákok számára. A pályázat záró rendezvénye 2012. május 18-án, pénteken 10 órakor kezdődik a Szent László Gimnáziumban, ahol a  pályázó csapatok részvételével - melyek között ott lesz iskolánk két csapata is - sor kerül az eredményhirdetésre.

A rendezvény, a szervezők szándéka szerint egy angol nyelvű videó konferencia keretében fog megvalósulni, melybe bekapcsolódnak a taiwani pályázók is. Az online, élő közvetítést bárki figyelemmel kísérheti az alábbi honlapon.

http://galtanarur.hu

 

 

 

 

 

 

 


 

Megrendelhetőek a képeslapok

 

Kedves Szülők!

Az 1920-as években az iskolánkról és az akkori diákjainkról készült egy fotó. Úgy gondoltuk, hogy közel száz év után megismételhetjük ezt a felvételt.

2012. április 21-én több fényképész közreműködésével készültek el a fényképek. Az épületről és a körülbelül 500 fős gyerekseregről készített képeslapok az osztályfőnököknél rendelhető meg. Egy képeslap ára 100 forint.

A mintaképek (8 féle) az iskolánk kapujában, és a honlapunkon (szentlaszlo1.hu) is megtekinthetőek, és megvásárolhatóak a reggeli órákban május 25-ig.

A képeslap megvásárlásával hozzájárulnak az előállítás költségeihez és támogatják a játszóudvarunk fejlesztését.

 

Tisztelettel: Iskolavezetés

 

A képeslapokat itt tekinthetik meg.


 

Júniusi ebédbefizetés

Figyelem! Ebédbefizetés június hónapra:

 

 

 

     Május 14. hétfő  7.00 - 18.00 - ig

     Május 15. kedd  7.00 - 16.00 - ig

 

 

 

Kérjük, hogy az ingyenesen étkezők is jelezzék étkezési szándékukat ebben az időpontban a titkárságon!

 

Pótbefizetés:  május 25. péntek   7.30 - 16.00 - ig

 

Ha az átutalásos vagy a csoportos beszedés nem sikerült, ezen a napon kell befizetni személyesen, készpénzben a titkárságon!

 


 

Május

2012. május havi eseménynaptár megtekinthető itt.

"Májusnak hűvössége, a gazdának üdvössége."

 

 

Elkészült a 100 évvel ezelőtti fénykép mai kiadása!

A fotót készítette:

Szabóné Gerzson Sarolta

fotográfus

2012. április 21.

 

 

 

 

 

További képek megtekinthetőek a galériában!

Képek nagy felbontásban! Keresd meg magadat, osztálytársaidat, barátaidat, ismerőseidet! Kattints a címre!


 

Szent László komplex történelmi vetélkedő

 

A budapesti döntő helyszíne és időpontja:

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

(a volt KÖSZI épülete)

1105 Budapest, Előd utca 1.

2012. május 17. 13 óra

A verseny támogatója:

Budapesti Történeti Múzeum

H-1014 Budapest, Szent György tér 2.

T: +36/1/487-8871

Mobil: +36/20/2503535

www.btm.hu

http://www.facebook.com/BudapestiTortenetiMuzeum

 

További részletek megtekinthetőek itt.


 

Régen és ma

 

Tisztelt Kőbányaiak!

Majd 100 évvel ezelőtt készült iskolánk korabeli diákjairól az alábbi fénykép, mely kőbányai képeslapként volt elérhető. A kőbányai Halom utcai Elemi és Polgári Iskoláról készült felvételt 2012. április 21-én, szombaton ugyanabból a beállításból, iskolánk jelenlegi diákjaival megismételjük. Az elkészült fényképből szeretnénk képeslapot csináltatni, mely akár postára is adható.

A fényképet Szabóné Gerzson Sarolta, kőbányai fotográfus készíti.

A Halom utca Polgármesteri Hivatal épülete melletti részét a két gyalogátkelőhely között április 21-én, 9.00 és 10.00 óra között a gépkocsi forgalom elől lezárjuk.


 

 

Leendő 1. osztályosok beíratása

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2012/2013-es tanévben induló első osztályainkba a beíratás

 

2012. április 19-én (csütörtökön) 8-19 óráig és

2012. április 20-án (pénteken) 8-18 óráig lesz.

 

 

A beíratáshoz szükséges dokumentumok:

- Anyakönyvi kivonat (gyermeké)

- Lakcímkártya (gyermeké)

- Óvodai vagy szakértői vélemény az iskolaérettségről

- Külföldi állampolgárság esetén tartózkodási engedély

- Egyedül álló szülő esetén igazolás, hogy ki a gyermek hivatalos jogi képviselője (pl: bírósági határozat)

- 1400 Ft a diákigazolvány igényléséhez

 

Menyhárt Sándor

igazgató

 

 

 


 

Májusi ebédbefizetés

Figyelem! Ebédbefizetés május hónapra ( nap):

 

 

 

     Április 12. csütörtök  7.00 - 18.00 - ig

     Április 13. péntek  7.00 - 16.00 - ig

 

 

 

Kérjük, hogy az ingyenesen étkezők is jelezzék étkezési szándékukat ebben az időpontban a titkárságon!

 

Pótbefizetés:  április 23. hétfő   7.30 - 16.00 - ig

 

Ha az átutalásos vagy a csoportos beszedés nem sikerült, ezen a napon kell befizetni személyesen, készpénzben a titkárságon!

 


 

Papírgyűjtés

 

A DÖK szervezésében ismét osztályok közötti papírgyűjtési verseny indul.

2012. április 10 - 20 -ig 

az iskola melletti konténerbe várjuk a feleslegessé vált papírhulladékokat!

 

A papírgyűjtésből befolyó összeg a versenyben részt vevő osztályok között arányosan kerül szétosztásra.


 

Ha valaki esetleg könyvet szán kidobásra, kérjük ajánlja fel könyvtárunk számára!

 

 


 

Oldalak

Elérhetőségünk

Kőbányai
Szent László Általános Iskola

 

OM azonosító:034962

Cím:
1105 Budapest,
Szent László tér 1.
Tel./fax:
260-6558, 431-7340
E-mail:
iskola@szentlaszlo1.hu
sztlt1@freemail.hu

 

Web:
www.szentlaszlo1.hu
www.keruljaterkepre.hu/
voroskereszt